Chernel István (1865. máj. 31. Kőszeg – 1922. febr. 21. Kőszeg) kiváló természettudósunk, a legnagyobb magyar ornitológus, ám személye mégis inkább csak szakmai körökben ismert. Kiváló vadász, síelő, zenerajongó, zeneszerző, fényképész, író, a madárvilág elmélyült kutatója és védelmezője volt. A földbirtokosi, nemesi családból (édesanyja gróf Tolnai Festetich Mária, édesapja Chernel Kálmán volt) származó fiú 1887-es erdélyi tanulmányútja kapcsán Hermann Ottóval (akit édesapja, Chernel Kálmán indított el pályáján) megismerkedvén döntött úgy, hogy az ornitológia felé fordul.
Chernelházi Chernel István első madártani írása 17 éves korában, 1882-ben a Vadászlapban jelent meg. 1889-ben Sopronból visszatért Kőszegre és birtokait is bérbe adta, csak a madártannak szentelte minden idejét. Madártani munkássága elsősorban a madarak gazdasági jelentőségére, védelmére és vonulására terjedt ki. Bejárta a történelmi Magyarországot, de madártani megfigyeléseinek zömét elsősorban a Hanságban, a Velencei-tó nádasaiban, a Duna árterületén, a Felvidéken és az Al-Duna tájain tette. A nagysikerű budapesti kongresszuson (1891) fogalmazódott meg először a világon a madár- és természetvédelem országhatárokon átnyúló szükségessége.
1898-ban jelentette meg a magyar birodalom madarainak névjegyzékét, amelyben a latin nevek mellett az egyes fajok magyar elnevezései is szerepeltek; ezzel megvetette a magyar nomenklatúra alapjait. Főműve, a két kötetes „Magyarország madarai, különös tekintettel gazdasági jelentőségökre” 1899-ben jelent meg, amelyet az első, magyar szerző tollából megjelent madártani monográfiának tekinthetünk. 1904-ben lefordította és a magyar viszonyokhoz igazította Alfred Brehm „Az állatok világa” (Tierleben) című munkájának három, madarakkal foglalkozó kötetét. A tudományos madártan művelése mellett tevékenyen részt vett a bontakozó állatvédelem, főként a madárvédelem munkájában. Az Országos Állatvédő Egyesület alelnöke volt, létrehozta annak kőszegi fiókegyesületét (1902), amelynek elnöke lett. Amerikai mintára megszervezte a „Madarak és fák napját” Kőszegen (1902), amely ünnepség ápolása azóta is nemes hagyományként él a városban. Ennek a gondolatnak a jegyében születtek madárvédelmi írásai is.
Herman Ottó halála után kinevezték a Madártani Intézet tiszteletbeli igazgatójának (1916), miniszteri tanácsosi ranggal, amelyet Kőszegről irányított. Igazgatósága alatt kiadta a Nomenclator bővített kiadását és egy tervezetet a madárvédelemről. Megfigyeléseiről több mint 250, hazai és külföldi folyóiratokban megjelent cikkben adott számot. Számos madárfaj hazai előfordulásának, illetve költésének első megfigyelése fűződik nevéhez. Korai tanulmányaiban a honi madártan történetét is összefoglalta és összeállította a Bibliographica Ornithologica Hungaricát (Magyar Könyvszemle, 1888). A Természettudományi Közlöny (1887-1890), az Aquila (1895-1922) munkatársa, az Ornithologisches Jahrbuch, a Zeitschrift für die gesammte Ornithologie (1886-1887), a Jahresbericht des Comité’s für ornithologiche Beobachtungsstationen in Österreich und Ungarn (1885-től) periodikák szerkesztőbizottsági tagja volt. Nemzetközi hírét növelte, hogy a Németországban megjelenő Naumann 12 kötetes madártani munkája (Naturgeschichte der Vögel Mitteleuropas) újabb kiadásánál Chernel közreműködését is kérték. Részt vett a budapesti, a berlini, párizsi, londoni nemzetközi madártani és a turini (Torino) madárvédő kongresszusokon.
1908-ban megalapította a Vasvármegyei Múzeum természetrajzi tárát, amelynek 1908-tól 1912-ig első őre lett. Ezen idő alatt alakította ki a múzeum Vasvármegye madárvilágát bemutató kiállítását. A 200 példányból álló, többségében saját ajándékát képező gyűjteményt 17 nagyméretű tárlóban mutatta be, a madarakat élőhelyeik, illetve káros, vagy hasznos mivoltuk alapján csoportosítva. Alfred Brehm és Herman Ottó nyomdokain 1891-ben, ő és felesége is beutazták Norvégia északi területeit. Hosszasan időztek Tromsö környékén. Könyvében kimerítően taglalta a vidék földrajzi viszonyait, a lappok életének külön fejezetet szentelt.
Chernel István 1891-es norvégiai útján ismerkedett meg a sízéssel, ekkor hozta magával az első léceket. 1893 februárjában, a Vasárnapi Újságban megjelentette első ismertetését az új sportágról. Kőszegen Chernel útmutatásai szerint megkezdték a sílécek készítését, és a példát a nagyszebeni játékgyár is követte. 1896 végére „A lábszánkózás kézikönyve” címmel megírta és kiadta a világon elsőként sí szakkönyvét. A gazdagon illusztrált szakkönyv további lökést adott a hazai sísport fejlődésének.
