.JPG)
A kőszegi szőlőtermelés és borkészítés története több évszázadra nyúlik vissza. 1279-ben Kőszegi Iván és Miklós grófok birtokaik megosztásakor a szőlőkről és pincékről is rendelkeztek. Az Anjouk idején Pozsony és Sopron mellett Kőszeg a legjelentősebb borkereskedő, borexportáló városok közé tartozott. Károly Róbert 1348-ban engedélyezte, hogy a kőszegiek saját boruk mellett a rohonci és csepregi borokat is szállíthassák a délnémet területekre. A XV. század elején 300 hektárnyi területen termeltek szőlőt, a XVIII-XIX. században már megközelítette a 400 hektárt. A város határában elkülönültek a polgárok és az uradalom szőlői. A Várkertben (ma Királyvölgy) és Klugl-dűlőben lévő uradalmi szőlők 1,1 hektáron terültek el. Átlagosan 100 akó (7100 l) bort termett. A nagyobb szőlőbirtokok az uradalomhoz tartozó falvakban (többek között Doroszlón, Locsmándon) voltak. A vár pincéiben lévő fahordókban 350 hektoliternyi bort tudtak tárolni.
"Eleitül ezen Nemes Városban bévett szokás szerint Szent György napján, úgymint szokott, bírói választás napján az hegymesterek az tanácsházba szoktak szőlő jövíseket hozni,melyek által az városi lakósok is az borbéli terméshez reménségek volt, és ezen jövisek akkoráig könyvben nem rajzoltattak..". olvasható a kőszegi Szőlő Jövésnek Könyve első lapján.
Kőszeg egykor híres szőlő- és bortermelésének nevezetes dokumentuma az 1740 óta vezetett könyv. Ebben a Szent György-napi szőlőhajtást, „a jövés”-t jelenítették meg, rajzolták le minden esztendőben. A kőszegi „szőlőjövés” rítusa valószínűleg egy középkori jogszokásból alakulhatott ki. Sárkányölő Szent György napja a XVIII-XIX. századig országszerte a közigazgatási év kezdetének számított, a Kárpát-medence szőlőtermő vidékein a hegyközségek is ezen a napon tartották a második törvénynapjukat.
Minthogy a XVII. század elején a tisztújítás részeként jegyezték le a hajtások bemutatását, ez a szokás valószínűleg már a XVI. századi Kőszegen is élt. A város tisztségviselőinek megválasztása a régi belső és külső tanácsnak a lemondásával kezdődött és a hivatalviselőkével folytatódott. Ezek közé tartoztak a hegymesterek, akik „a szőlőhegyről jelképet hoztak” a választásra. Ezután következett a tisztújítás második része: az új gazdálkodási év tisztségviselőinek megválasztása. A hajtásokat a tisztújítási ünnepség első felében hozták be az önkormányzati testületek elé, mégpedig azért, hogy az új városbíró már az új hajtásokba vetett reménysége jegyében vállalhassa hivatalát.
A könyvben a mintavétel helyét 1930-tól többnyire megjelölték. Volt ebben némi céltudatosság is: a dűlők között mikroklimatikus különbségek vannak, ezért a különböző évjáratú hajtások valójában csak következetes mintavételezéssel vethetők össze. A legtöbbször a Meszesvölgy (Kalchgraben), a Királyvölgy (König), a Kapaszkodó (Steiger), a Rómaidomb (Römer), az Alsófigyelő (Wachtelsack), a Lócserélő (Roßtauscher), a Hidegvölgy (Eisgrubel) és a Hosszúlövészárok (Langer Schützen-graben) fordul elő a följegyzésekben. A Meszesvölgy és a Királyvölgy hajtásai 1930 és 1980 között az összes behozott jövésnek mintegy 33 százalékát tették ki.
Az 1740-től a városi tisztújítások napján, rendszerint Szent György napján, április 24-én ebbe a könyvbe rajzolták le az első tavaszi szőlőhajtásokat, a jövéseket. Az európai kultúrtörténetben ez a gyakorlat példa nélkül áll. Az első kötet utolsó bejegyzésére 1991-ben került sor. 2013-ban a szőlővesszők bemutatásának és berajzolásának hagyományát felvették a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékébe.
